Szédületes átváltozások: Vékony lányból fitnesz versenyző

Forrás: Bikini Boot Camp | 2017 február 3.

Több mint egy évtizedes pályafutásom alatt szerencsére több olyan eltökélt emberrel is találkoztam, akik komolyan vették az életmódváltást és elképesztő eredményekre voltak képesek. Ezért elindítok egy „Átváltozások-sorozatot”, elsőnek pedig Fann-chiiii-t mutatom be, akinek én adtam ezt a vicces nevet.

bikini-boot-camp-atvaltozas-cosmopolitan

Ismerősöm keresztül jutott el hozzám, de nem tudtam róla semmit. Mikor megláttam, bevallom őszintén megijedtem egy picit. Fanni fehér nadrágban érkezett meg a találkozóra. A világos színek pedig ugye erősítik a testalkatot, de az ő lábai még így is nagyon-nagyon vékonykák voltak. Kiderült a beszélgetés során, hogy versenyre szeretne felkészülni a segítségemmel. Aggodalmamban gyorsan közöltem vele, hogy bizony ebben a sportágban nem szerencsés a koplalás, itt rendesen kell enni ahhoz, hogy sportosan izmos testet varázsoljunk neki, amivel színpadra állhat, hogy felvehesse a versenyt társaival. Megnyugtatott, hogy neki ez nem okoz gondot. S valóban, be is igazolódott a munka során, mindent megtesz azért, hogy a közösen meghatározott célokat együtt el tudjuk érni. Tényleg mindent! Mindig ott volt időben az edzéseken, tartotta az általam írt étrendeket, bizalommal megosztotta velem a versenyfelkészülés alatt jelentkező problémáit is, melyek a fáradtságnak voltak betudhatóak és ami a legeslegfontosabb: leküzdötte a félelmét!

bikini-boot-camp-atvaltozas-cosmopolitan2

Íme a rövid története az ő szavaival:

„A sport 5-6 éves korom óta fontos része az életemnek. Kisgyerekként több mozgásformát is kipróbáltam, például a balettot vagy a ritmikus gimnasztikát, ám végül a sportaerobik mellett döntöttem. 7 évig versenyszerűen, válogatott szinten űztem ezt a sportot, de az egészségem sajnos közbeszólt. A már kisgyerekként kialakult gerincferdülésem egyre inkább romlott, és az első két kisebb műtétet később egy hosszú, 12 órás beavatkozás követte. Ezután több hónapos rehabilitáció várt rám, majd egy hosszú, több éves kihagyás, ami a sportot illeti. Ezt az időszakot nagyon megszenvedtem, hiányzott az edzés, a versenyzés, minden, ami előtte meghatározó része volt az életemnek.  

bikini-boot-camp-atvaltozas-cosmopolitan1

Lassan, fokozatosan újra elkezdtem mozogni és abban bíztam, hogy találok még egy olyan sportot, ahol kipróbálhatom magam. Így csöppentem több mint 3 éve a fitnesz világába és hozott össze a sors Mile Szilviával, aki felkészített a versenyeimre. A Showfitness kategóriát választottuk nekem, ami igazán közel áll hozzám, mivel itt a testfordulót egy 1,5 perces koreográfia előadása követi, ahol gimnasztikai, lazasági és erőelemek kerülnek bemutatásra a zsűrinek. Szilvivel szuperül sikerült a közös munka: Magyar Kupa-győztes és Világkupán 4.helyezett lettem!”

Fanni ma már nem versenyzik, viszont annyira szívéhez nőtt ez a sportág, hogy edzőként tevékenykedik. Örülök annak, hogy ilyen erős, fegyelmezett és lelkiismeretes tanítványt hozott nekem a sors, akire büszke lehetek.